Blog
Miért éri meg szivattyúval öntözni?
Ha spórolni szeretnénk, a luxuskiadások és a felesleges költések kiiktatása után azt is érdemes megvizsgálnunk, hogy a közműszámlákat nem tudnánk-e csökkenteni. Természetesen már az is jelentős megtakarítást jelent, ha nem pazarolunk; lekapcsoljuk a villanyt, ha kimegyünk a szobából; lecsavarjuk a fűtést, és inkább felveszünk még egy réteg ruhát; illetve elzárjuk a vizet fürdés vagy mosogatás közben. De ennél sokkal többet is spórolhatunk, ha egészen vagy akár részben leválunk a közművekről.
Szivattyúvezérlés melegvíz-cirkulációs rendszereknél
Mivel a háztartásokban a melegvízhasználat gyakorisága általában egyenetlen, hiszen a legtöbb meleg vízre a reggeli és esti mosakodásnál és fürdésnél van szükség, az egyes használatok között a víz lehűl. A csap legközelebbi megnyitásakor tehát a meleg vízhez való hozzáférés előtt jelentős mennyiségű hideg vizet kell kiengedni, ami napi szinten akár 15 liternyi pazarlást is jelenthet. A korszerű vízhálózatok ennek kiküszöbölése érdekében nemcsak egy hideg- és melegvízvezetéket, hanem egy cirkulációs kört is tartalmaznak, amely gondoskodik arról, hogy a csapból azonnal meleg víz folyjon, így ne kelljen több liternyit elpazarolnunk minden egyes használatnál.
Alkalmazzunk-e áramlás- és nyomáskapcsolót egy adott szivattyúnál?
A szivattyúk vezérlésére szolgáló elektronikus áramlás- és nyomáskapcsolók az utóbbi években egyre elterjedtebbekké váltak. Többek közt a Pedrollo, a WILO és a Grundfos is jelentkezett ilyen alkatrészekkel, amelyek igen hasznos funkciókkal bírnak, azonban alkalmazásuknak korlátai is vannak. Az sem mindegy, hogy egy adott rendszernél melyik típust használjuk.
A legfontosabb paraméterek szivattyúvásárlásnál
A megfelelő szivattyú kiválasztásánál többek közt az alábbi paramétereket ajánlott figyelembe venni:
A német Lutz gyár szivattyúi
A német Lutz szivattyúgyárat 1954-ben alapította Karl Lutz. A gyár három év alatt olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1957-ben már nagyobb telephelyre kellett költözniük; Wertheim kisvárosába tették át székhelyüket.
Hogyan takaríthatunk meg energiát a fordulatszám-szabályozós szivattyúkkal?
A korszerű, változtatható motorfordulattal rendelkező szivattyúkkal jelentős mennyiségű energiát és pénzt spórolhatunk meg. Elsőnek a WILO és a Grundfos jelent meg ilyen készülékekkel a piacon; eleinte ezek még igen sokba kerültek, elterjedésükkel azonban mára szélesebb kör számára váltak elérhetővé. A berendezés motorja fordulatszámának egyedi frekvenciaváltókkal való változtatásával a szivattyúkat pontosabban és gazdaságosabban üzemeltethetjük.
GWS tágulási tartályok ÖT év garanciával a szivattyubolt.hu kínálatában
A héten megkezdtük a Global Water Solutions tágulási tartályok forgalmazását. Az új tartályokkal egy prémium minőségű termék forgalmazása vált lehetővé. A minőségre a gyártó által kínált ÖT év!!! garancia és 17 év várható élettartam a biztosíték.
Tájékoztató EASYPRESS –EASYSMALL készülékek működéséről, és a jellemző üzemzavarok okairól
Kérjük a telepítés előtt az alábbiakat tanulmányozni, mert nem megfelelő telepítés esetén, üzemzavar léphet fel.
Mivel nem rendelkeznek légtartállyal, már kis mennyiségű víz elszivárgása (kevesebb, mint 2 liter percenként) esetén is újraindítják a szivattyút. Ha a ki-bekapcsolások 2 percen belül folyamatosan bekövetkeznek, 15-30 perces ilyen üzem után, leállítja a szivattyút, és csak 30 perc eltelte után indítja újra, hogy a motor ne melegedjen túl a sűrű kapcsolástól. Ebben az időszakban hiába nyitjuk meg a csapot, a szivattyú nem indul el! Ezt a jelenséget megszüntetni a szivárgás kizárásával, vagy puffertartály (tágulási) beépítésével lehet!
Elektronikus fordulatszám-szabályozású szivattyúk
Az elektromos fordulatszám-szabályozású szivattyúk tökéletesen alkalmazkodnak az adott fűtési rendszerhez, mivel a készülék munkapontja pontosan beállítható. Azon fűtési rendszerek esetében, ahol a radiátorokon automatikusan, a helyiség hőmérsékletének megfelelően nyitódó-záródó szelepek vannak, folyamatosan változik a rendszer térfogatáram-igénye. Egy modern szivattyú reagál erre; ennek köszönhetően pedig a meleg víz keringetése a rendszer aktuális igényéhez mérten változtatható, illetve a fűtési költségek is csökkenthetők.
Milyen szivattyú kell szennyezett víz és szennyvíz szállításához?
A szennyezett és a szennyvíz fogalma különbözik, így szállításukhoz más-más szivattyúra van szükségünk. Az első a mérsékelten szennyezett víz, amely lehet például esővíz, talajvíz vagy a medence vize. Jellemzően kis mennyiségű, kis szemcseméretű, homogén szennyezőanyagot tartalmaz, például homokot vagy mosószermaradványokat.
Az öntözéshez használt szivattyúindító elektronika beszerelése
Az öntözéshez használt szivattyúvezérlő elektronika beszerelésénél kellő figyelmet kell fordítanunk a helyes beüzemelésre, ugyanis a nem megfelelően beszerelt elektronika következtében a készülék meghibásodhat, vagy akár teljesen tönkre is mehet.
A merülőszivattyúk legfontosabb jellemzői
A kisteljesítményű merülőszivattyúk nagy mennyiségű vizet tudnak szállítani, azonban emelési magasságuk kicsi, így nagy nyomás elérésére sem alkalmasak. Ez a típus elsősorban arra megfelelő, hogy kis emelési magasságon nagy mennyiségű vizet szállítson, így főként patakok, emésztők, kis mélységű kutak vagy elárasztott pincék vizének kiszivattyúzására használják. A mély kutaknál már magasnyomású merülőszivattyúkat alkalmaznak, amelyekkel nagyobb mélységből is ki lehet nyerni a vizet, illetve locsolófejeket is meg lehet hajtani a segítségükkel.